A Betterbell

A Betterbell tevékenységének pontos megértéséhez elsősorban a kettlebell jelentésének ismerete szükséges. A Betterbell mibenlétének megértése ezek után már gyerekjáték lesz. A Betterbell tulajdonképpen így valójában egy márkanév már, amely a kettlebell és a hozzá kapcsolódó testkultúra és még inkább edzéskultúra módszereinek összességét foglalja magában. A Betterbell tehát kiváló szakemberekkel dolgozik együtt, akiknek hivatása az egészséges életmód, amely nem nélkülözi a testmozgási formákat sem. Sőt! A Betterbell olyannyira nem nélkülözi a testedzést, hogy (részint) konkrétan arra épít. Mint a Betterbell neve is mutatja, a névadók módszerként előszeretettel támaszkodnak a már korábban említett füles vassúlyzókkal való módszeres munkára.

Mi a Betterbell alapja?

A Betterbell ennélfogva szintén a nevében őt ihlető módszer eszközkészletével (is) dolgozik. Ez pedig nem más, mint a gírja, ami egy vasöntvény golyóbis, az anyagából kiképzett jó nagy fülekkel, melyek inkább egy nagy bőrönd fogantyújához hasonlítanak. A Betterbell edzései során is előkerülnek ezek az eszközök, melyeket eredetileg orosz földművesek és parasztok használtak több évszázadon keresztül mérősúlyokként használtak a szemes takarmányok, különösen a gabona mérése során. A Betterbell edzések során ezek az eszközök természetesen kitűntetett szerepet élveznek. Ennek oka, hogy kifejlődése során, az orosz földművesek felfigyeltek kiváló pozitív hatásaira, melyek nem csak és kizárólag a jó levegőn töltött munkából eredtek. A Betterbell tréningek során is alkalmazott súlyzók korai mezőgazdasági felhasználása különösen jó fizikumot kreált felhasználói körökben – a velük dolgozó munkásemberek átlagon felüli fizikumra és állóképességre tettek szert általa. Nyugati formájában az eszköz megvált füleitől és egy pár golyó közé vasrudat erősítettek, hogy általa kiegyensúlyozva lehessen nagyobb terheket emelni – immáron erőművészi, illetve versengési célzattal. Ilyen formán a golyóbisok nyugati formájukban távol állnak a Betterbell által használatos verzióktól. A Betterbell alapja természetesen a kettlebell.

A Betterbell edzésmódszerének múltja

A Betterbell edzésmódszere a korábban említettek nyomán több évszázadra vezethetők vissza. Szülőföldjén, Oroszországban igazán az 1910-es években kezdtek el erőnlétfejlesztő hatásaival foglalkozni, amikor a falvakból besorozott és vidéki legényekből verbuválódott sorkatonák a kiképzésük során kivételes erőnlétükről tettek tanúbizonyságot. Nyilván nem mindegyikük. Így az edzettebbek által képviselt és gyakorolt módszerek áldásos erőnövelő hatásaiból hamarosan már szinte minden kiképzésen áteső katona részesülhetett, mert a Betterbell tréningek gerincét képező gyakorlati rendszer részint beépült a hivatásos kiképzésbe is, míg magasabb felkészültséget igénylő szintjei pedig a különleges alakulatok kiképzési programjainak része lett. A módszer ennek alapján a XX. század során eljutott az Egyesült Államokba is, ahol neves edzők és súlyemelők is felfigyeltek kivételes hatásaira. Az Arthur Saxon által népszerűsített, és a Betterbell foglalkozásain is előszeretettel használt füles vasgolyókat aztán súlyemelők és erőművészek generációi hasznosították karrierjük fényes útján. Még verseny is kialakult a rendszer gyakorlói és hívei között, ahol is az első ilyen jellegű versenyt, mint hivatalos megmérettetést, 1947-ben rendezték meg.

A Betterbell edzések előnyei

Amellett, hogy a Betterbell profi és elkötelezett személyi edzőkkel dolgozik, a brand által alkalmazott módszer minden előnyével képes művelőit felruházni. A Betterbell edzései során alkalmazott kettlebell egy tudományosan alapokon nyugvó, jól felépített, teljes értékű szisztéma gyökereiből táplálkoznak, így képesek a Betterbell edzői a hozzájuk jelentkezőket hozzásegíteni a Strong First (SF) filozófia nagybecsű három ajándékához. Ezek pedig az egészség, a kiváló fizikum és persze – a formás külső, mely utóbbi bár sokak számára elsődleges cél, mégiscsak a metódus működésének egyik kellemes mellékterméke.